Blog

Istenfélő vagy?

Istenfélő vagy? Erről a kérdésről mindenki tudja, hogy mit jelent. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy akit kérdezünk, hisz -e Isten létezésében. Pedig ez a kérdés ezer sebből vérzik, és nem is biztos, hogy adott embernél valóban Istenről szól. A Létezésre vonatkozó rezgésű energiáját ezer névvel illetik: Fel Nélküli, Teremtő, Forrás, Tiszta Szándék, Mindenható, Isten, Univerzum, Egység, […]

Tovább olvasom

Egy furcsa álom

Belecsöppentem egy előadás kellős közepébe. Az előadó arról beszélt a párszáz hallgatójának, hogy „Jézus minőségeit, az általa képviselt szeretetet minden embernek, mint egy biológiai elváltozást vagy mutációt ki kellene tépnie magából. Ki kell törölni, mint egy vírust, mert a szeretetnek van pozitív és negatív hatása és Jézusnak is, így nincs helye az…” …nem hallgattam tovább, […]

Tovább olvasom

Örökségeink

Tisztában vagy azzal, hogy a felmenőid kőkeményen hatással vannak arra, hogy milyen a pénzügyi megélésed? Ha igen, nagyszerű, valószínűleg dolgozol is rajta. Ha nem hallottál még erről, hadd meséljek el neked egy történetet az életemből. Egy alkalommal a Nagyanyámmal való beszélgetésemben kiderült számomra az, hogy a Nagyanyám vérvonala nemesi származásúaktól való. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet […]

Tovább olvasom

Mindig biztonságban vagyok

Pucurlányként imádtam hintázni. A játszóterünkön az egyik hinta ülésének egy foka hiányzott, ami miatt volt egy rés az ülésen. Hogy – hogy nem, bizony egy alkalommal kiestem ezen a résen és a földön kuporogva néztem, hogy a lendület még hozza felém a hintát és nagyon megütött. Emlékszem az érzésre, ahogy száguld felém a hinta, és […]

Tovább olvasom

Ne tanulj, csak ha sokáig akarsz fiatal maradni

Évek óta folyamatosan tanulok. Hajt a kíváncsiság. Tanfolyam tanfolyam hátán, sokszor párhuzamosan is. Garmadával állnak az olvasatlan könyvek, mégis veszem az újakat, hogy majd elérek odáig. Eközben folyamatosan az a szándék, hogy amibe belefogok, azt végig is csinálom, mert tudom, hogy egyébként minden megkezdett és befejezetlen dolog viszi az energiám. Szeretek tanulni, de nem volt […]

Tovább olvasom

Imádtam dohányozni

Imádtam dohányozni. Azt a cigit szívtam, ami 120 mm hosszú volt, Eve volt a neve. Bár biztos most is lehet kapni, nem tudom. Képzeld el, hogy a Kardiológián szoktam rá. Gondoltad volna? Pedig ott, az intenzív osztályon – két újraélesztés között – bizony jó volt rágyújtani. Aztán volt, hogy csak akkor tudtam megállni a nagy […]

Tovább olvasom

Mi a szívem vágya? Avagy célok a kíváncsiság erejével

Az ember elsődleges célja az örökítés. Ez a fajfennmaradásunk záloga. Éppen ezért a DNS-ünkben kódolt. Csak beszélgess egy 3 éves aprólánnyal. Szerelemről és gyerekekről fog veled csacsogni. Hidd el nekem, hogy ilyen alapon vannak más kódolt célok is. Öröklöttek, amit a DNS hord. Ettől még nem a Tiéd. Valaha, valaki a múltban szerette volna megélni […]

Tovább olvasom

Követtél el már hibát a gyermekeddel szemben?

Olyan igazit, súlyosat. Ami marcangolja a lelket. Amire, ha visszaemlékszel, összeugrik a gyomrod, ráz a hideg, és sírva fakadsz. Hiába próbálod elhessegetni a gondolatot, nem tudod, de valójában nem is akarod, mert mindig is emlékezni akarsz rá. Ezzel is fenntartod a bűntudatod, hogy soha ne kövesd el újra ugyanezt a hibát. Most csak Te vagy […]

Tovább olvasom

Az első szerelem

Szerelmes a pici lányom. A maga 9 évével olyan kölcsönösségen alapuló kapcsolatban van, ami korának megfelelő zajlásaival és minden pillanatát tekintve is ámulatba ejt pillanatról pillanatra. A lányom szerelme egy olyan kisfiú a suli évfolyamáról, aki szintén nagyon szerelmes a lányomba. És ezt a legkifinomultabb emberi érzést annak teljes örömével és gyermeki őszinteségével élik. Minden […]

Tovább olvasom

Az emberi alkotásról, teremtésről

A Teremtő megteremtett a maga képére és mására, mondja a Szentírás. Valóban arról van-e szó, hogy Isten olyan külsővel rendelkezik, mint mi? A választ erősen befolyásolja, hogy Jézus fiatal szakálas férfi minden festményen és filmben. Ha arra kérlek, hogy hunyd le a szemed, és gondolj Istenre, majd mond el milyennek látod, bizonyára ugyanarról számolsz be, […]

Tovább olvasom

Történetem

Dunaújvárosban születtem 1976. január 26-án. Végzettségemet tekintve felnőtt szakápoló technikus vagyok. Szakmai pályafutásomat egy budapesti szívsebészet intenzív osztályán kezdtem meg. Nagyon szerettem ott dolgozni, de sajnos két év után egyre többször kerültem betegállományba deréktáji reumával. 21 éves voltam akkor. Bizony, ebben a korban is előfordul ilyen betegség, ugyanis a Teremtőnek valamilyen úton-módon már akkor fel kellett […]

Tovább olvasom

Bármit megtehetsz a gyermekeddel?

Azt mondják, 7 éves koráig minden gyermek energetikailag össze van kötve az anyjával. Sokáig a gyermek nem tesz különbséget saját maga és az anyja között, azt hiszi, hogy az egy és ugyanaz. „Én anya vagyok, anya pedig én.” Nagyon jól példázza ezt az az eset, amikor megkérdeztem három éves kora körül a lányomat, hogy „kit […]

Tovább olvasom

Halottak napja

A Halottak napja, és a Mindenszentek okán írok. Nem a veszteség, az elengedés vagy a halál értelmezését szeretném érinteni, hiszen ahány vallás, kultúra, annyi féle a jelentés tartalom. Ezekről számtalanhelyen olvashatunk. A gyász, pontosabban a mögötte rejlő legerőteljesebb érzelem az, amire szeretnék egy másfajta szempontot adni. Klienseimmel a gyász feldolgozása kapcsán vált világossá számomra, hogy […]

Tovább olvasom

BUÉK

A minap került a kezembe az alább olvasható, ismeretlen szerző által írott pár sor. Sok év után, bár hányszor elolvasom, megérinti a szívem. Kissé melankolikus, mégis Újévi köszöntőnek szánom. Olyan sok felesleges fogadalmat teszünk ilyenkor, amikor megfúj bennünket az Óévbúcsúztató szele. A szilveszteri mulatságok velejárója az a sok sületlenség, amiket ígérgetünk magunknak, vagy másoknak, hogy […]

Tovább olvasom

Energetika rendszere

Az emberi lény fizikai, mentális, emocionális és spirituális aspektusokból tevődik össze. Ezek az aspektusok kölcsönös kapcsolatban vannak egymással. Materiális és spirituális lények vagyunk, mely aspektusaink között az elengedhetetlen kapcsolatot az energetikai rendszerünk teszi lehetővé. Ez a rendszer olyan alapelvekből, eszközökből és szabályokból álló működőképes egység, amely lehetővé teszi, hogy saját jólétünk érdekében minden én- részünkkel […]

Tovább olvasom

Parapszichológia

A parapszichológia egy olyan tudományág, ami az öt érzékelésen túl – mint a látás, hallás, szaglás, ízlelés és a tapintás – vizsgálja az emberi észlelést a tudomány oldaláról. Ilyen érzékszerveken túli észlelések a telepátia, más néven gondolatátvitel, clairvoyance vagy távérzékelés és prekogníció vagyis a jövőérzékelés. A pszi képességek eddigi vizsgálati eredményei szerint ezek a folyamatok nem […]

Tovább olvasom

Spirituális Választerápia

Táblázatos rendszer segítségével történő kapcsolatfelvétel önvalónk lényegi részeivel, melynek segítségével feltárhatók a bennünk rejlő kérdések és válaszok. A Spirituális Választerápia (SVT) átfogó rendszerét Robert E. Detzler amerikai lelkész alkotta meg. Első könyve 1988. márciusában jelent meg, itthon 2007-ben az Édesvíz kiadó adta ki Spirituális Választerápia – A szabadság ösvénye címmel. Ez a spirituális gyógyító eljárás lehetővé teszi, hogy […]

Tovább olvasom

Családállításról

A Hellinger féle családállítás alapjait egy Dél-Afrikai törzs viselkedése, kultúrája adja. Ha bármilyen probléma felmerült a törzs tagjaival, akkor a család felállítással lemodellezte a helyzetet és oldotta meg. Ezzel csak arra szeretnék rávilágítani, hogy a legjobb dolgok mindig az egyszerűségben rejlenek, tehát nem gond, ha valaki nem képzett egy adott témában, mint ahogy a törzs tagjai sem […]

Tovább olvasom

Szellemi törvények

A szellemi törvények annak ellenére, hogy tudunk róluk vagy sem, mindenképp hatással vannak az életünkre.  Az egész teremtést belső rend hatja át. Ezt a rendet a Szellemi törvények határozzák meg, Egyik sincs meg a másik nélkül, együtt adják életünk tartalmát. Az élet alapigazságai, melyekre célszerű a mindennapjaink során odafigyelni. A szabályok, melyekhez ha hozzáigazítjuk az életünket, szolgálnak […]

Tovább olvasom
A weboldal és az osztály állításainak célja nem egy betegség diagnosztizálása, kezelése, gyógyítása vagy megelőzése. Ezeket az információkat szigorúan oktatási célokra adjuk meg. Az ezen a weboldalon található információk semmiképpen sem tekinthetők orvosnak vagy más egészségügyi szakembernek az illetékes orvosi ellátás helyettesítésére.

Van még kérdésed?

Kérlek küldj egy e-mailt nekem, hamarosan válaszolok.