A Halottak napja, és a Mindenszentek okán írok. Nem a veszteség, az elengedés vagy a halál értelmezését szeretném érinteni, hiszen ahány vallás, kultúra, annyi féle a jelentés tartalom. Ezekről számtalanhelyen olvashatunk. A gyász, pontosabban a mögötte rejlő legerőteljesebb érzelem az, amire szeretnék egy másfajta szempontot adni. Klienseimmel a gyász feldolgozása kapcsán vált világossá számomra, hogy mi a gyász legdominánsabb érzelme és annak jelentése.

 

Gyakran állítjuk, hogy az „Ittmaradottak” magukat siratják szeretteik elvesztése kapcsán és ezzel önsajnálatukat és önzőségüket fejezik ki. Sokféle ítélkezés jelenhet még meg a gyásszal kapcsolatban. Valójában örülni kellene annak, hogy az elhunyt – a rend részeként – a létezés egy más minőségét tapasztalva, halad az útján.

 

Amiért valójában sírunk a hozzátartozóink halála kapcsán, az a lelkünk attól való félelme, hogy a létezés rendjében mikor leszünk újra egy létidőben, egyszerre együtt jelen az elvesztett Szeretteinkkel – akár a Földön, akár máshol. Gondolkozz el ezen, de jobb, ha beleérzel.

 

„Thétások”! Jöhet erre egy megértés?

 

FNSZ: Annamari