Blog

Bármit megtehetsz a gyermekeddel?

Azt mondják, 7 éves koráig minden gyermek energetikailag össze van kötve az anyjával. Sokáig a gyermek nem tesz különbséget saját maga és az anyja között, azt hiszi, hogy az egy és ugyanaz. „Én anya vagyok, anya pedig én.” Nagyon jól példázza ezt az az eset, amikor megkérdeztem három éves kora körül a lányomat, hogy „kit szeretsz a világon a legjobban?” Azt felelte „Téged anya”. Én meg jó szülő lévén – építő jelleggel – kijavítottam: „Az nem jó Kincsem. Te vagy az első az életedben, saját magad szeresd legjobban a világon.” Mire Ő: „akkor jól csinálom anya, mert a te szíved itt van nálam, az enyém pedig nálad.”

Miért olyan fontos határ a 7. év még?

A csecsemők uralkodó agyhulláma 2 éves koráig a delta agyhullám, ami az alvást segíti elő. És tényleg. Hiszen mindannyian azt tapasztaljuk, hogy a babák eleinte nagyon sokat – a nap legnagyobb részében – alszanak. Aztán 7 éves korukig a théta agyhullám válik uralkodóvá, ami szintén az alvás egyik szakasza és egyben a Forrással való kapcsolódást teszi lehetővé. Az alfa agyhullám a meditációt és a relaxált állapotok felvételét segíti. A béta a gondolkodást, és a kommunikációt támogatja.

7 éves korig mindenki nyitott tudattalannal rendelkezik a theta állapot uralkodó mivolta miatt. Ez azt jelenti, hogy nem csak az a pozitívumát vagyunk képesek elérni, mint például a legfőbb igazságokhoz való hozzáférés és a tudatosság, valamint a Teremtővel való folyamatos kapcsolódás megléte, hanem az árnyékát is tapasztaljuk. Ez pedig az, hogy minden, ami a környezetünkben a szavak, a gondolatok és a cselekedetek szintjén ér bennünket, az válogatás nélkül kerül be az elme tudattalan tárházába.

Gondold végig, mi minden ér egy gyermeket 7 éves koráig.

Már a fogantatás körül sem biztos, hogy minden a legtökéletesebben zajlott – tudva, hogy a párok először nem is terveznek gyermeket, vagy legalább is nem pont akkor, amikor jön. Na de, ha nem is ilyen messziről nézzük – bár nagyon fontos lenne -, nem minden családtag szolgál tökéletes mintával. Ezen kívül sokan jártak bölcsödébe, óvodába és bizony hét évesen már iskolába is. A kispajtások, a gondozók, pedagógusok mind-mind hatással voltak/vannak egy gyermek tudattalanjának formálásában, ugyanis minden, de minden korlát nélkül kerül be „oda”a külvilágból.

És, hogy ez miért fontos? Mert itt bújnak meg azok a mondatok, hogy: „hülye vagyok”, „csúnya vagyok”, „kicsi vagyok”, „engem nem szeret senki”, „nem vagyok elég jó”, stb. Bizony ezek és az ehhez hasonló gondolatok 98 %-ban határozzák meg azt, hogy milyen valóságot élünk, milyen események történnek velünk a hétköznapokban.

Most vetítsd át magadra ezt a gondolatmenetet – ha eddig csak a gyermekeidre gondoltál -, hiszen Te is voltál gyermek.

7 éves kor körül zár be a tudattalan és szivárog onnan életünk végéig minden 7 éves korig begyűjtött „igazság” hitként, meggyőződésként és alkotja a világunkat. Ezért látjuk ugyanazokat a dolgokat annyi féleképp, ahányan vagyunk, mert a hitrendszereink szemüvegén keresztül szűrűnk.

A válásom körül egy ember – akinek nagy befolyása volt ezrek felett-, azt mondta az „olyan sokat dolgozom, és nem a fiammal vagyok” lelkiismeret furdalástól fájó lelkemnek, hogy a kisfiam 7 éves koráig azt tehetek Vele, amit akarok, mert nem fog emlékezni rá. Most már tudom, hogy mekkorát tévedett. Persze akkor sem tudtam volna többet lenni Vele, de a jelenben van eszköz a kezemben, amivel azokat a „hibákat” amelyek aztán érzelmileg fájóan megérintettek a Kisfiam 7 éves koráig, akár a saját 7 éves koromig, azonnal és visszafordíthatatlanul helyre tudjam állítani. Azért így sokkal nyugodtabban alszom…

Nincs tér, sem idő. Csak az itt és most van, melyben rendelkezésemre álló technikákkal „kijavítom” ezeket a hibákat a tudatosság egy másik szintjén. Erre nem csak én vagyok képes. Bárki használhatja ezt az erőt, mely valójában a testünk önműködése, annak tudatos segítségül hívása. Ez a ThetaHealing®. Gyere, tanuld meg.

Szeretettel: Annamari

Tetszett a cikk?

Kérlek oszd meg ismerőseiddel is:
A weboldal és az osztály állításainak célja nem egy betegség diagnosztizálása, kezelése, gyógyítása vagy megelőzése. Ezeket az információkat szigorúan oktatási célokra adjuk meg. Az ezen a weboldalon található információk semmiképpen sem tekinthetők orvosnak vagy más egészségügyi szakembernek az illetékes orvosi ellátás helyettesítésére.

Van még kérdésed?

Kérlek küldj egy e-mailt nekem, hamarosan válaszolok.